#Varga Mihály


 

"Merő sületlenség": szétkapta az adószakértő Matolcsyék kisvállalati programját

Mindössze néhány órányi különbséggel tette közzé versenyképességi javaslatát a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium. Mindkét anyag a kritikus területeket járja körül, azzal a különbséggel, hogy a kormányzati csomagban nincs annyi konkrét lépés, mint a jegybank 330 pontjában. Adószakértővel elemeztük, hogy mit ígérnek a vállalkozásoknak a következő évekre. Röviden: nem sok jót.

Balla Györgyi Balla Györgyi








Gazdaságvédelmi programmal készül a kormány a gazdaság visszaesésére
 

Gazdaságvédelmi programmal készül a kormány a gazdaság visszaesésére

Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a magyar gazdaság idei növekedése is nagyobb lehet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által vártnál, ugyanakkor úgy látja, hogy Magyarországon is érdemes a világgazdasági lendület visszaesésére felkészülni, erre gazdaságvédelmi programot alakíthat ki a kormány tavasszal.

MTI MTI